Jósáfát halála – (Vö. 1Kir 22,41-50)
31Így uralkodott Jósáfát Júdában. Harmincöt éves volt, amikor király lett, és huszonöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Azúbá volt, Silhí leánya. 32Apjának, Ászának az útján járt, nem tért le róla. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. 33Csak az áldozóhalmok nem szűntek meg, mert a nép nem ragaszkodott szívből ősei Istenéhez.34Jósáfát egyéb dolgai elejétől a végéig meg vannak írva Jéhúnak, Hanání fiának történeteiben, amelyeket fölvettek az Izráel királyairól szóló könyvbe.
35Azután társult Jósáfát, Júda királya Ahazjával, Izráel királyával, aki bűnös dolgokat vitt véghez. 36Azért társult vele, hogy hajókat építsenek, amelyeknek Tarsísba kellett volna menniük. A hajókat Ecjón-Geberben építették. 37Elíézer azonban, a márésái Dódaváhú fia így prófétált Jósáfát ellen: Mivel társultál Ahazjával, összezúzza művedet az ÚR! Össze is törtek a hajók, és nem tudtak eljutni Tarsísba.